A napokban jött válasz az OM-től: a gamf jogosan utasította el a pályázatunkat. Hasonlóan jártak az előző postban említett másik fősuli hallgatói is, az ő pályázatuk sem lett továbbküldve. Az indoklással viszont még mindig nem tudok emberileg egyetérteni. Jogilag biztos igaza van az OM-nek, de akkor a pályázat kiírása a számunkra nem megfelelő. Józan parasztésszel gondolkozva nem tudom, mi a különbség a között, hogy én a következő tanévben egy vagy két félévet töltök-e másik felsőoktatási intézmény hallgatójaként.
"Aki januárban megy máshova, az ne essen el a számára megítélt anyagi elismeréstől." (nem szó szerint idézve) Ez tök jó, de nekem is megítélhetnék, hiszen megvolt majdnem minden, ami a nyeréshez szükséges: jó átlag, jó pár eredményes szereplés tanulmányi versenyeken, csak az a fránya jogviszony hiányzik erre a két nyári hónapra.
A levél két utolsó bekezdése különösen érdekes. Az egyikben tájékoztatnak arról, hogy ha KNA-n maradok, akkor majd a 2005/06-os év eredményei alapján a BME-n benyújthatom a 2006/07-es tanévre szóló pályázatot. Hát köszönöm szépen. Az utolsó bekezdés négy és fél soros, valamilyen Alkotmánybírósági határozatra hivatkozik, de nem sikerült értelmeznem.
Jól jött volna ez a kis pénz. Külön poén, hogy első félévben semmiféle támogatást nem fogunk kapni, majd csak második félévtől lesz ösztöndíjunk, ha sikerült jó eredményekkel zárni a félévet. Addig viszont elég nehéz lesz így megélni. Ha melózni kell suli mellett, akkor az úgyis a jegyek rovására fog menni. Rossz jegyekkel meg nem fogok ösztöndíjat, kolit kapni. Majd kell egy break, amivel ki lehet ugrani a ciklusból.
A következő évre amúgy biztos el lehetne érni, hogy módosítsák a pályázati kiírást, de ezt kaparja ki magának az, akinek szüksége van rá. Mindenesetre örülnék egy értesítésnek, ha valaki esetleg mégis nekivágna a dolognak. Egy jótanács: postai levelet kell küldeni, nem elektronikusat.
Legutóbbi hozzászólások
8 év 38 hét
9 év 27 hét
9 év 30 hét
9 év 49 hét
10 év 51 hét
11 év 4 hét
11 év 4 hét
11 év 5 hét
11 év 15 hét
11 év 37 hét